Gondolatok az Astanga jógáról

Amikor nem csak a matracon látsz gyakorolni valakit, hanem a gondolataiba is beenged…Megtisztelő! Namasté

Köszönjük az írásod Fábián Vera 

Ashtanga – az én piros pirulám

Ez az utolsó esélyed. Ezután már nem fordulhatsz vissza. Ha a kéket veszed be, a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, azt hiszel, amit hinni akarsz. De ha a pirosat, maradsz Csodaországban, és én megmutatom, milyen mély a nyúl ürege. Ne feledd, amit kínálok, csak az igazság, semmi több. ” /Mátrix/

Kerestem valamit. A tánc felszabadított, a fitness megerősített, de mindig hiányzott valami. Akkor jött az ashtanga.

Az ashtanga lett az én piros pirulám, amivel kiléphettem abból a Mátrixból, aminek már régen szorítottak a határai. Az állandó rohanás, a folyamatos ‘multitasking’, a minden percben tartó verseny magammal, másokkal egy elképzelt jövőbeli nyereményért. Egy olyan világ, ahol szebbnek, jobbnak, viccesebbnek, jobb szülőnek, hatékonyabb munkaerőnek és mindenekfelett határidő előtt tökéletesnek kellett volna lennem. Legalábbis ezt súgta minden a munkahelyen, a haza vezető úton, az iskolában, a boltban és a médiában.

Ugyanolyan nap volt, mint a többi, amikor megint hulla fáradtan csuktam be magma mögött az ajtót, hogy végre kizárjam a zajt, egy órára magam mögött hagyjam a nyomást. Olyat kerestem, ami mindennek az ellentéte, ami túlmutat egy láb-napon, ami a lelkemnek is gyógyír. Nyolc perc jógával kezdtem és sohasem fordultam vissza.

Az ashtanga életszemléletet adott.

A jógától sokkal többet kaptam, mint ászanák sorozatát. A pózok mögötti szemlélet legalább annyit adott, mint a mozgás. Ahogy átéreztem, hogy mindannyian egy egész részei vagyunk, megváltoztak a hétköznapok. Megnyílt egy új világ, ahol nem átrohanok az életen, hanem jelen vagyok benne. Minden pillanat “jóga”, vagyis egyesülés a körülöttem lévő világgal. Minden nap átérzem (legalábbis igyekszem átérezni), hogy egy vagyok a természettel és a többi emberrel. Mindennel és mindenkivel sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt (még ha néha nehéz is ezt elhinni és erősen kell magam emlékeztetnem rá ). Így nekem az ashtanga empátiát és összetartozást jelent.

Az ashtanga megtanított lélegezni.

Legalábbis már észreveszem, hogy stresszhelyzetben nem veszek levegőt, és olyankor megállok tudatosan mélyeket lélegezni. Hagyok időt magamnak, hogy felületes légzés helyett mélyen beszívjam a nedves föld, a virágok, a Balaton vagy a friss hó illatát. A napi szintű ashtanga gyakorlás – és ezáltal a helyes légzés – megszüntette az aurás migrénem, amin a legkeményebb gyógyszerek sem tudtak segíteni.

Az ashtanga segít, hogy megérkezzem a pillanatba.

Minden egyéb gondolat megszűnik, a matracon megérkezem az itt-és-mostba. Sokan repetitívnek, esetleg “unalmasnak” tartják az ashtanga sorozatot. Ez a kötöttség nekem pont segít abban, hogy elmélyüljek a gyakorlásban. Minden pózt lehet tökéletesíteni, minden nap figyelhetem magam. Nem is csak a jógapózt, hanem a saját éppen akkori reakciómat. Jelen vagyok az összes érzékemmel az adott pillanatban – ez az az ajándék, amire régóta vágytam, ami annyira hiányzott. Nincs pihentetőbb a lelkemnek és frissítőbb a testemnek, mint egy kemény és fárasztó ashtanga gyakorlás!

Az ashtanga önfegyelemre tanít.

Itt nem csak arra gondolok, hogy inkább lemondok a koccintásról, mert már a másnapi jóga jár az eszemben. Hanem a belső hangra, ami akkor is noszogat, ha épp vonzóbb lenne feldobni a lábamat a kanapéra. Az ashtanga a saját elköteleződésem a saját utam iránt. Senki nem támaszt felém elvárást. A lényeg, hogy minden nap újra és újra ott állok a szőnyegen anélkül, hogy megítélném magma. Figyelek, tanulok és kitartok. Ez a fegyelem nagyon nagy szabadságérzést és elégedettséget ad.

Az ashtanga segít, hogy elfogadjam önmagamat

Segít, hogy elfogadjam, hogy hibázok. Hogy nem mások véleménye definiál. Amióta ashtangát gyakorlok, tökéletes a testem. Nem, nem lett hosszú vékony lábam és magasabb sem lettem. Csak felismertem, hogy a nagy egésznek mindenki máshogy a tökéletes része. Én éppen így, ahogy vagyok.

Az ashtanga erőssé és hajlékonnyá tesz.

Persze a rendszeres fizikai gyakorlás látszik és örülök is neki. Nem tudom, hogy mások is látják-e, de az érzésre biztos más. Megismertem a testemet és hogy fizikailag mennyi mindenre képes vagyok, amiről korábban még nem is álmodtam. Amiről két hete még azt hittem, hogy nem fogom tudni megcsinálni, az most már megy. Folyamatosan leszek még erősebb és még hajlékonyabb.

Az ashtanga eltörli a határaimat

És nem csak a rövidtávú vagy fizikai határaim tolódnak ki. A jóga-felfogás segített új ablakot nyitnom a világra. Nagyon féltem attól, hogy a világnak nem lesz rám szülsége, ha “megöregszem”. A jóga világában nincs több időm, mint az egész élet. Az egyetlen feladatom, hogy ott legyek minden nap a matracon és tanuljak.

Az ashtangával új és régi barátokat találtam.

Megtanultam, hogyan figyeljek oda jobban magamra és másokra. Hála az ashtangának olyan embereket ismertem meg, akik inspirálnak és akikkel közös az éreklődésünk, nagyon hasonló az értékrendünk. Nagy ajándék, hogy olyan baráttal is találkoztam újra a jóga útján, akiről azt hittem, többet nem látjuk egymást.

Az ashtanga célt ad, nem határidőt.

Új célt találtam az életemben. Olyat, amiben látom magam harminc-, de kilencven évesen is. Az ashtanga megmutatta az utat, amit apró lépésenként, napról napra, de innentől mindig járni akarok. Megmutatta azt a valóságot, ahonnan nem szeretnék “visszatérni”.

Comments are closed