Egy barátom javaslatára kezdtem meditálni.
“Ide fentre veszed a levegőt” – mondta és megérintette a mellkasomat fent, egészen a kulcscsontomnál.
Nem tudtam, hogy lehetne másképp is. A barátom leült velem a földre és megtanított mélyen lélegezni, úgy hogy külön figyelek a be- és külön a kilégzésre.
” Ha elkalandozik az elméd, csak figyeld újra a légzésedet”- tanácsolta.
Meditáltam aznap és még sokszor a következő hónapok során. Nem voltam biztos benne, hogy segít, de gondoltam, hogy nem is árt. És akkor történt, hogy sclerosis multiplex-et állapítottak meg nálam, ami egy degeneratív idegrendszeri betegség. Később kiderült, hogy téves volt a diagnózis, de akkor, amikor az orvos a legrosszabbat jósolta, megrémültem. A rettegésben a meditáció jelentette a segítséget.
Naponta tíz vagy húsz percig csak a légzésemre kellett figyelnem “belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés” és semmi másra. Félretehettem a félelmeimet és az agyamnak egyedül a légzésem ritmusát kellett követnie. Amíg meditáltam, rövid időre megfeledkezhettem a fejemben folyton keringő ijesztő gondolatoktól.
A gyakorlás megerősített, amíg alternatív gyógymódok után kutattam – és volt lehetőség bőven. Volt, amelyik ijesztőbb volt, mint az eredeti orvosi javaslat, és mindegyik mást írt elő. Végül találtam két orvost, akik ugyanazt javasolták: a meditációt. Mindketten okleveles szakorvosok voltak és azt mondták, hogy a meditáció nem csupán menekülés az agyam egészsége iránti aggodalmaim elől, hanem nagyban hozzájárul az agy egészségéhez. Két orvos két teljesen különböző háttérrel. Egyikőjük pszichiáter volt és kifinomult agyi képalkotással foglalkozott. A másik, egy háziorvos, az Ayurvéda elveinek és a nyugati orvoslásnak ötvözetét használta betegeinek gyógyítására. Mindketten biztosak voltak a meditáció gyógyító hatásában, így hát minden nap ültem és gyakoroltam.
És hamarosan észrevettem, hogy több időm van, egy rövid szünet bármilyen esemény, és az én válaszom között. A meditáció előtti életemben, ha ijesztő vagy lehangoló hírt kaptam, azonnal – gyakran sírással vagy dühvel – reagáltam, mintha azonnal válaszolnom kellett volna. Amikor már öt vagy hat hónapja meditáltam, észrevettem, hogy ott van az az egy plusz pillanat, pont elég, hogy eldöntsem, hogy hogyan szeretnék reagálni. És gyakran az az egy plusz pillanat – valóban csak egy szempillantásnyi – elég volt, hogy lássam, hogy a hír nem ijesztő és nem is lehangoló, csak új információ. Van is erre tudományos magyarázat.
Dr. Richard J. Davidson, a Wisconsin-Madison Egyetem munkatársa, felvételt készített tibeti szerzetesek és más, a meditációt hosszú ideje gyakorlók, valamint kezdő meditálók agyáról. A felvételek tanulmányozása során megállapította, hogy a meditáció minden esetben változást hozott létre az agy szerkezetében. A tudatosság átalakítja az agyata, ami azután job működésre képes. “Az agy” – írta Davidson – “folyamatosan újraformálja magát, folyamatosan befolyásolják, akarva vagy akaratlan, a körülöttünk lévő erők.” És a meditáció pozitív erő. Hálás vagyok, hogy rátaláltam.
Jody Berger könyve “Misdiagnosed: One Woman’s Tour of—and Escape from—Healthcareland” (Egy nő útja – és szökése – Egészségügyországból) címen jelent meg. Okleveles holisztikus egészség-coach és blogger. Denverben él és dolgozik. “Amikor már öt vagy hat hónapja meditáltam, észrevettem, hogy ott van az az egy plusz pillanat, pont elég, hogy eldöntsem, hogy hogyan szeretnék reagálni.” A mindennapi meditáció több időt ad, a megfelelő időben.
Jody Berger: “Meditation and the Missing Moment” cikkének fordítása