Emlékszem, két éve történt. Bejöttél a terembe, leültél a matracra…Nálad is jobban izgultam, mert akkor még megakartam felelni. Megakartam felelni Neked, egy elvárásnak, hogy láss egy jógatanárt, aki majd megmutatja, hogyan kell lecsendesíteni az elméd, csillogtat néhány ászanát, megmondja mikor mit, hogyan csinálj, hogy tökéletes legyél és az életed minden problémája megoldódjon a jógázástól, mert azt hallottad addig te is. Azt hittem, elvárásod van felém, hiszen befizettél egy órára és kell mutatnom neked egy képet. Egy jógatanárét. Az első órád után azt mondtad, nagyon nehéz volt. Ennek ellenére rendszeresen jöttél és kitartottál; megküzdöttél a veled versenyre kelő matractársaddal, a korai keléssel, az ismerőseid, családod értetlenkedésével, minden fájdalommal, de ami fontosabb: a démonaiddal, önmagaddal.
Győztél, ha ez számít, bár tudom, hogy neked nem fontos, csak leírtam. Mostanra ennyi maradt: köszönöm, hogy velem voltál és inspiráltál azon az úton, amelyhez most Te is elérkeztél, mert készen állsz és Benned minden!
A következő gondolatot egy olyan tanáromtól kaptam, aki tényleg átadja a tudását. Most továbbadom Neked! Legyen a Tiéd is és mindenkié, aki szeretné érteni:
„Egy teremben voltam, telis-teli emberekkel, nem értettem mit akarnak ott, de legfőképp tőlem. Mert mindenki akart tőlem valamit… belenéztem a tükörbe és ingerült lettem…féltem…belevágtam a tükörbe, darabjaira hullt. Felébredtem. Ismét egy teremben vagyok, telis-teli emberekkel, már tudom mit akarnak itt és legfőképp tőlem. Mert mindenki akar tőlem valamit…mindenki visszahozza az eltört tükör darabjait…”
Neked ajánlom,
Szeretettel